Miért bántjuk egymást? Miért nem tudunk önzeltenül viselkedni és miért kell átvernünk a másikat? Megtanultam, hogy valóban jobb ha a kezdetektől az igazat mondja valaki nekem és nem azt amit hallani szeretnék. Mindennek megvan az oka, de senki nem érdemli meg, hogy játszanak vele, az érzéseivel meg pláne nem.

Mindig amikor új embert ismerek meg úgy gondolom, hogy megérdemli mint embertársam az esélyt,hogy megmutathassa milyen is ő valójában. Mivel én valódi kíváncsisággal érdeklődöm felőle, és nem a családja, az anyagi helyzete, az iskolai eredményei, a karrierje vagy a kocsijának a márkája érdekel... hanem Ő. Hogy milyen is ő valójában.

Egy érzékeny ember aki zord külső mögé rejtőzik, hogy ne lássa senki a gyengeségét, vagy egy önbizalomhiányos személy aki őszinteséget színlel, esetleg egy olyan aki fél a változásoktól?! Mindenki más, de szeretném tudni pontosan, hogy milyen. Valóban annyira különböznénk egymástól mint amennyire ezt mondják nekünk? Vagy nagyrészt egyformák vgyunk különböző tuljdonságokkal?

Ki tudná ezt megmondani? Ki lenne az aki a világon élő 7 milliárd embert mind megismerné? Statisztikát lehet állítani 10, 100 vagy épp 1000 ember elmondása alapján, de az még nem biztos, mivel jóval többen élünk. É
s mindannyian számítunk,
mert hasonlóak vagyunk, nincs ember akivel ne lenne pár olyan dolog amiben nem értetek egyet. 

De önzőek vagyunk. Csak a magunk javát akarjuk
növelni, nem törődve azzal, hogy hány meg hány embert bántunk/taposunk el emiatt. Sosem tudhatod hogy, mikor jön az az ember aki téged fog eltaposni. És akkor kérdezed, hogy "Miért? Miért pont engem?".  választ te magad is tudod csak annyira önző vagy, hogy magaddal sem osztod meg. 

Segítek!

Azért te, mert te is ezt tetted mással. Gondolkozz el! hány embert bántottál meg? Hány embernek törted össze a szívét? Kik voltak azok, akiket lenéztél, mert gyengébbek voltak nálad? legalábbis szerinted. Ki volt az aki teljesen megbízott benned és te éltél a bizalmával, a szeretetével? Emlékszel még arra az emberre akit legutóbb tettél bolondá azzal, hogy elérted nála, hogy fontosabbnak érezze magát?

És... Emlékszel arra amikor legutóbb csavarta el a fejed az a mosoly? az a szempár? azok a szép szavak? Aztán nevetség tárgyává tett téged, mert ő csak egy manipulálható személyt látott aki bármit megtenne, hogy magához láncolhasson.

Emlékszel már?

Most is tagadod... TE NEM! TE SOHA!... dehogynem.Valld csak be, ne
nekem, ne másnak. Magadnak!

Szégyelled magad? nincs amiért. Senki nem tudja. Rosszul érzed magad? nincs okod rá. Nem érdekel senkit. Talán úgy érzed hülyeséget írok? az meg engem nem érdekel. Nem ismerlek, és talán nem is foglak soha de te tudod, hogy igazam van. Mert énbevallom magamnak, hogy mit tettem.

Tudom mindenkinek a nevét, emlékszem az arcukra. Emlékszem arra, hogy milyen volt játszani velük. Pontosan tudom mit mondtam nekik és ők mit mondtak. Folyamatosan a szemem előtt lebeg a kép... A kép ami a retinámba égett. A kép az arcukról, a szemükről ami tele volt csalódottsággal.

Undorodhatnék magamtól, ahogyan te is. De miért? Rajtad kívűl senki nem tartja számon hogy kivel mit tettél. És senki! De SENKI nem látja a képeket amik azokban a pillantokban készültek.

Rólad is van ilyen képe valakinek. Emberek vagyunk, ez ellen nem tudunk változtatni a múlton. De a jövőn igen! Szenvedni fogsz... Rengeteget... az életed sem ér majd annyit amennyit régen ért a számodra. De te is megtapasztalod majd azt amit te tettél másokkal. Ahogyan mindenki. A változás mindig nehéz, de megéri.