Álmok.... Képzelgések... Fantázia.... Az őrületbe kergettek!. Miért kell játszatok velem? Néha túlságosan boldoggá tesztetek azzal, hogy olyat mutattok nekem amit nagyon szeretnék. Aztán Puff.. Mégsem igaz... Mintha ezen szórakozna valaki, hogy nekem mutassa azokat amiket soha nem élhetek át a valóságban, amit soha nem kapok meg és amivel a legboldogabb ember lehetnék...De neeem... 

Még véletlenül sem történhet meg, hadd kínozzam magam. Hadd hidjem el, hogy megtörténhet. Aztán hadd essek pofára, hogyha nem sikerült. Egy kérdésem van... MIÉRT? Miért kell kínozni? Már tudom, hogy mi az aminek érdemes nekivágjak. Tudom, hogy mi valós és mi valótlan. Tudom, hogy mit tudok véghez vinni, és mit nem. De akkor miért? Miért kell megmutatni nekem, hogy milyen is lenne? Aztán amire már én is nagyon vágyom rá... A képembe nevettek és azt kiáltjátok "Bevetted!"... 

Iszonyú érzés. A gyomrom is összerándul...A padlón vagyok... Sikítani tudnék... De nem tudok... Rájövök, hogy ez csak egy buta álom volt.. Amit a képzelőerőm és a fantáziám talált ki, hogy jól rászedjen.. Szépen lassan felállok a padlóról... Hátat fordítok a csodálatos álmoknak. És elindulok a szürke valóság felé. 

Nem élhetek folyton az álmaimban, amik úgy csillognak, hogy az embernek a szája is tátva marad. A szürke, sötét, kopott valóságot kell választania. Azt kell szebbé tenni.. Nem az álmokat... Van aki elveszik az álmaiban.. Beleőrül.. A végén már elhiszi, hogy megteheti.. Hogy az a valóság.. A két dimenzió számára már összefolyt. Azt hiszi, hogy mindig álmodik... Ezek a túlságosan naiv
emberek.. Akiknek már nincs remény, hogy újra közösségbe mehessenek...

Néha szeretnék a helyükben lenni... Kipróbálni, hogy milyen érzés is az, ha bármit megtehetek, mindenféle következmény nélkül. Hogy az álmaimat a valóságban fogom látni. De nem sok időre... Nem szeretnék az álmaimban élni... Inkább élek az álmaimért... Talán... Egyszer... Valaha... Egy..Teljesül...